ARCHÍVUM

A BÉT KERESKEDÉSE MEGFELELT A NEMZETKÖZI PIACI MOZGÁSOKNAK

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 187,86 pontos, 0,56 százalékos csökkenéssel, 33 155,19 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 11,4 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

ELEMZŐK: FOLYTATÓDHAT A FOGLALKOZTATÁS NÖVEKEDÉSE, DE ÜTEMÉT FÉKEZHETI A SZAKEMBERHIÁNY

Folytatódhat a foglalkoztatottak számának növekedése, illetve a munkanélküliek számának csökkenése az idén, de a folyamat a szakemberhiány miatt már komolyabb akadályokba ütközhet - kommentálták a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait az MTI-nek nyilatkozó elemzők.

 

EMELKEDÉSSEL NYITOTTAK A FŐBB EURÓPAI PIACOK

Erős pluszban nyitottak a vezető európai értéktőzsdék hétfőn. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,51 százalékkal, a frankfurti DAX-index 0,38 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,42 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,40 százalékkal nőtt a kereskedés indításakor.

A KAMATDÖNTÉSRE FIGYEL A PIAC A JÖVŐ HÉTEN

A jegybank monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülésére figyel a piac a jövő héten, emellett számos statisztikai adat, munkaerőpiaci, beruházási, kiskereskedelmi adatok is megjelennek.

 

BUDAPEST BANK: A SIKERES CÉGEK ALAPÍTÓINAK TÖBBSÉGE SZAKÉRTŐJE AZ ADOTT TERÜLETNEK

A sikeres cégek alapítóinak többsége maga is szakértője annak a területnek, amelyen vállalkozása működik, a cégalapítást nagyrészt saját megtakarításaikból finanszírozták, a siker kulcsát pedig elsősorban a jó ügyfélkapcsolatokban látják - derül ki a Budapest Bank (BB) felméréséből.

 

MNB: A HITELINTÉZETEK MÉRLEGFŐÖSSZEGE 2016. VÉGÉN 34 185,1 MILLIÁRD FORINT VOLT

A hitelintézetek mérlegfőösszege 2016. negyedik negyedévében 873,9 milliárd forinttal, 2,6 százalékkal nőtt, így a múlt év végén 34 185,1 milliárd forintot tett ki, ami 4,0 százalékkal haladja meg a 2015. végi állományt - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a honlapján pénteken.